Na nem a városra (bár ma reggel oda is, úgy tisztességesen), hanem az agyamra! És a feszkót sikerült egy mamikán levezetnem. Na nem egy ilyen mesebeli kedves kis öregasszonykán, hanem azon a mindenlébenkanál, okoskodó, bezzeg az én időmben vén szipirtyón!
A történetnek több napos előzményei vannak. Remélem van időtök :))) Jól van igyekszem nem teleregényt írni ... asszem egy novellába bele fogok férni :) Na viccet félre téve! Szóval minden ott kezdődött, hogy sajnálatos módon nélkülöznünk kellett apa társaságát. Szóval pénteken kettecskén voltunk Zoéval. Szombat reggel apa úgy nagyjából egy órahosszát töltött itthon. Utána indulnia kellett. Legközelebb vasárnap délután fél négykor került elő. Szerencsére utána itthon volt és itthon is aludt. Végre :) Viszont ma megint szolgálatban van. Szóval nem sokat láttuk őt az elmúlt napokban. És ez nem csak engem visel meg. Zoét is! Vasárnap délelőtt már annyira hiányzott neki, hogy ha kiejtettem a számon azt hogy "APA", sírva ment a bejárati ajtóhoz és püfölte a két kezével. Annyira sajnáltam! És magamat is, mert vasárnap délutánra már kb úgy érzetem magam mint egy agyi roncs. Ja hogy miért???
Egyrészt nehezen viselem a magányt. De azt hiszem ezzel nem vagyok egyedül. De ezzel még úgy ahogy megbirkózom. Na de ha ez mellé társul egy nyűgös, hisztis, minden apróságért sírok gyerek, akkor a dolog már sokkal de sokkal nehezebb. Mert sajna ez van. Pénteken még nem volt semmi gond. Itt járt a védőnő. Megdicsérte Zoét milyen okos és ügyes. Csak úgy dagadt a mellem a büszkeségtől! Mindent rendben talált, kivételesen még jól el is beszélgettünk. Kaptam néhány használható tanácsot a darabos étkezéssel kapcsolatban, na de erről majd máskor. Szombaton már nem volt minden olyan derűs. De délután még ki tudtunk menni levegőzni, meg vásárolni néhány okvetlen szükséges dolgot. Így Zoénak is jobb kedve lett. A nagyobb bevásárlást tegnapra akartam időzíteni, amikor végre apa is itthon lesz. Tudtam, hogy jó néhány dolog kell és sajna azt már nem tudom babakocsival hazacipelni. Szombat este már nagyon nyűgös volt Zoé. És vasárnap tetőzött a dolog. Reggeltől kezdve szinte mindenért sírt. Elég volt ha csak megszólaltam és már sírt. Pedig nem is hozzá szóltam, csak úgy megjegyeztem magamnak - mert ki másnak - valamit! Ha seggre esett, sírt, pedig nem szokott. Ehhez társult az immáron két hete tartó újabb "anya küzdj meg az ebédemért, ha azt akarod, hogy egyek" hiszti. Amit egyre nehezebben viselek. Pedig azt hittem, hogy az elmúlt hónapok már megedzetek. De most valahogy mégsem megy olyan zökkenőmentesen. Valószínűleg ezt Zoé is érzi és azért nem hagyott még fel vele! Foga most nem jön. Többször is csekkoltam. Szóval az időjárásra fogtam. Mert valamire kell fognom! Mert igazából azóta tart ez a hülye viselkedése! Ez a szutyok, esős, ködös idő! Nem tudunk kimenni, mert állandóan esik!
Na szóval tegnap miután Zoé megvacsorázott, szépen felöltöztettük, bevágódtunk a kocsiba és irány bevásárolni! Elértünk a Tesco parkolóig, amikor BUMMM ... basszus ... hát október 23a van .... zárva ... Nos valójában nem vagyok meglepődve magamon. Sokszor azt se tudom milyen nap van, nehogy még azt is számon tartsam, hogy nemzeti ünnep .... Ki voltam akadva. És akkor mikor fogunk bevásárolni? Ma már főznöm kellene, apa szolgálatban, ráadásul kedden is legkorábban csak este tudunk elmenni! Na mindegy- Mondtam apának, hogy majd akkor ma délután elmegyek Zoéval és megveszem a legszükségesebbeket, hogy meg tudjak főzni, a többit pedig majd kedden megvesszük együtt! És így is lett! És itt csúcsosodott ki a történet!
Ma Zoénak még mindig szar napja van! Délelőtt megint nyűgös volt, mindenért sírt, mindenért hisztizett. Alig tudtam elaltatni. Mondjuk ez napok óta probléma. Tök nehezen alszik el! Nemcsak napközben, hanem este is! Pedig ezzel nekünk sose szokott bajunk lenni. Szóval tuti van valami! Na mindegy. "Szépen" megebédeltünk. Beígértem Zoénak egy hintázást hazafelé a Tescoból. Felöltöztünk, kinéztem az ablakon és tessék. Esik. Így felavattuk az esővédőt, amit a babakocsihoz vettünk. Én meg felvettem a télikabátomat, amit indokolatlanul melegnek ítéltem. De csak ezen van kapucni. Ugyanis a babakocsi - esernyő - bevásárlás triót kivitelezhetetlennek találtam! Így maradt a télikabát, amibe már a liftben beleizzadtam. Ehhez jött a Tesco. Zoét ugyan levetkőztettem, de a bevásárló kosár mellé már nem volt kedvem a kabátomat is cipelni. Meg hát nem is volt több szabad kezem. Azt már rég kitapasztaltam hogyan akasszam fel a kosarat a babakocsira, úgyhogy az minden szempontból jó legyen. A vásárlással viszonylag gyorsan végeztünk. Köszönhetően többek között annak, hogy rólam már szakadt a víz és alig vártam, hogy a levegőre érjünk. Pénztár, fizetés. Kijjebb toltam a babakocsit, hogy ne zavarjak senkit, amíg felöltöztetem Zoét! Gyorsan végeztünk, nagyon együttműködő volt a csajszim. És akkor megjelent ő! A szipirtyó! Odalibbent és ezt mondta: "Fiatalasszony (rosszul vagyok ettől a megszólítástól), miért hagyja, hogy a gyerek ennyit cumizzon? Figyeltem magukat a Tescoban és végig a szájába volt az a rohadt cumi! Miért nem gondol jobban a gyerekére?!" .... TESSÉK??? Na ILLIK-anyuka után már csak ez hiányzott. Csak hogy mamika most eltalálta a kedvem! Tele volt már mindennel a hócipőm, az egyedülléttel, a nyűgös-hisztis-enni nem akarok gyerekkel, azzal, hogy szakad a víz rólam, kinn meg az eső és akkor jön egy ilyen tudálékos vénasszony és megmondja hogyan neveljem a gyerekem. A Tesco kellős közepén. Szóval ezúttal kinyitottam a számat és közöltem vele, hogy jobban tenné, ha a saját dolgával törődne és nem ütné bele azt a kotnyeles orrát mindenbe, tele van a padlás már a hozzá hasonlóktól kapott jótanácsokkal és köszönöm szépen de én is el tudom dönteni, hogy mi a jó a gyerekemnek. A mami közölte velem, hogy ez a baj a mai anyukákkal, hogy azt hiszik, hogy ők mindent jobban tudnak és udvariatlanok is, pedig ő csak segíteni akart. Én meg mondtam neki, hogy az a baj a mai öregasszonyokkal, hogy nem tudnak mit kezdeni az idejükkel és ezért mindenbe beleütik az orrukat és pofátlanul letámadnak bárkit. És otthagyott. Én meg kipirosodott, izzadt fejjel a kijárat felé vettem az utam. Mondjuk az jól esett, hogy a két eladó, akik fültanúi voltak a "beszélgetésnek", széles mosoly kíséretében lájkolták a produkciómat :)
Ehhez már csak annyi társult, hogy az én okos gyerekem nem felejtette ám el, hogy beígértem egy hintázást! De nem ám. Amikor elmentünk a hinta mellett és nem álltunk meg, olyan iszonyúan elkezdett sírni, hogy majd a szívem szakadt meg. De hát nem tudtam elmagyarázni neki, hogy szakadó esőben nem lehet hintázni. Így ordítva tettük meg az út hátralevő részét!
Ami meg a cumi-kérdést illeti. Valójában Zoé egyáltalán nem cumizik sokat. Már csak elalváshoz kapja meg. Illetve most az elmúlt napokban - tekintettel arra, hogy iszonyú nyűgös - többször megkapta. De amúgy meg azt hiszem ezt mindenkinek joga van maga eldönteni, hogyan engedi vagy nem engedi a gyerekét cumizni!
Szerintem amúgy van ezeknek a mindenlébenkanál, okoskodó emberkéknek itt a környéken egy radarjuk, ami engem pásztáz! Nem igaz, hogy mindig megtalálnak!!!!
Utolsó kommentek