A bejegyzés dátuma: 2011.08.09.
Fura egy lény ez az ember: mindig más volna jó .... Én mindig így járok, amikor mozgalmasabb hetek jönnek az életünkben.
Mivel a családjaink elég messze laknak, ezért mi viszonylag sokat utazunk. Minden hónapban haza szoktunk menni, van hogy egy hónapban többször is. Tavasszal már volt egy húzós időszakunk, amikor mindenféle családi-baráti okokból kifolyólag egymást követő 5 hétvégén haza "kellett" utazni. Most megint volt egy hosszabb 3 hét, ami hasonlóan mozgalmasan telt. Sokat voltunk otthon a nagyszülőknél, illetve amikor itthon voltunk, akkor is állandóan mentünk, hiszen itt volt nálunk a keresztlányunk. Bevallom ilyenkor mindig vegyes érzelmekkel vágok neki ezeknek a heteknek.
Egyrészt ott van a család, akiket imádok és alig várom, hogy mindenkivel találkozhassak. Végre együtt legyünk, beszélgessünk, nevessünk. Másrészt persze az is tök jó dolog, hogy ilyenkor egy csomó hétköznapi dolog alól mentesülök: főzés, takarítás, mosás, vasalás. Persze nyilván besegítek anyunak, ha arról van szó, de mégsem minden az én vállamon van. Zoét is mindenki körbeugrálja. Így otthon van egy csomó időm magamra: fodrász, körmös, barátok, vásárlás. Szóval igazából tök szuperek ezek az időszakok.
Aztán ott van az érem másik oldala, amivel viszont általában tele van a hócipőm: mert ugye csomagolni kell, amit utálok. Már hét elején végig kell gondolni, hogy mikor mossak, hogy minden megszáradjon, hogy ki is tudjam vasalni, mert Zoé mellett ez már nem olyan egyszerű. Régen elég volt két órahossza, hogy összekészüljek. Most egész héten csinálom. Hétfőtől csütörtök estig az utazás áll a középpontban. Mosok, vasalok, csomagolok. Aztán hazamegyünk, ahol valami hasonló dologgal szembesülök. Mert mindkét nagyszülőhöz el kell menni, mert ez így fair. Még jó hogy 15 km-re laknak egymástól. Az egyik helyen kipakolsz, aztán két nap múlva bepakolsz, aztán irány át a másik nagyszülőhöz, ott megint kipakolsz, aztán másnap bepakolsz, irány haza Pest. Ahol este kipakolsz, másnap elkezdesz mosni, vasalni .... és jön a hétvége, amikor megint kezdődik minden elölről.
Most is épp mosok :))) Még a hétvégén haza kell mennünk, mert még van egy lagzi meghívásunk, aztán jön egy nyugisabb időszak. Amit most épp nagyon várok, mert megint kezd elegem lenni a pakolásból. De ugyanakkor azt is tudom, hogy kb egy hét után már tökre mennék megint haza a családhoz. Na ilyen az, amikor mindig más volna jó .... ha otthon vagyunk a szülőknél és csak csomagolok és csomagolok, akkor mindig azt sorolgatom magamnak, hogy de jó volna egy pár hét nyugi, amikor nem kellene egyfolytában csomagolni. Ha meg eljön ez a pár hét nyugi, akkor meg azon agyalok, hogy jaj mikor megyünk már haza.
És hogy viseli ezt Zoé??? Az az igazság, hogy egyre jobban. Már tök hamar megszokja az "új" helyet, egyre ismerősebb neki minden. Nem fakad sírva, ha bárkit meglát a családból. Mindenkivel tök jól elvan, eszik, alszik rendesen. Emiatt már nem aggódom. Persze egy kicsit mindig borulnak a napok, mikor utazunk, na de kié nem??? De szerencsére őt ez nem viseli meg. Egy időben sokat morfondíroztam magamban ezen a kérdésen: Jó-e, hogy szegénykémet gyakorlatilag két hónapos kora óta húzzuk-vonjuk magunkkal??? De aztán arra jutottam, hogy igenis jó. A mi életünk ilyen, mi így élünk. És neki meg kell tanulnia ezzel a családdal élni, mert ide tartozik. Ha most nem rázódik bele, akkor később szerintem még rosszabb lenne. Utazni szeret, neki ez a 120 km már meg sem kottyan :)))
Mindenesetre, most épp megint ott vagyok, hogy tök jó lenne egy kis nyugi :))) aztán két hét múlva már nem így fogom gondolni .... és most irány teregetni .... :S
Utolsó kommentek