Már régóta kacérkodom a gondolattal, hogy elmegyek túrni Zoénak néhány játszótérre való holmit. De eddig valahogy nem sikerült összehozni a dolgot. De most - mondjuk úgy, hogy a kényszer szükségessé tette - elhatároztam, hogy elmegyünk.
Mivel itt a tavasz - mondhatni -, már nem feltétlenül kell a bundás ruha, ha ki akarunk menni. Viszont az a sajnálatos eset állt fenn, hogy Zoé az összes ilyen játszótérre való ruciját kinőtte a tél folyamán. Mint ahogy a cipőt is. Én viszont nem szeretném, ha a több ezer forintos nadrágokat szaggatná szét csúszás-mászás közben.
Van itt a közelben egy Háda, ahova már többször terveztem, hogy elnézek. Láttam a neten, hogy pénteken új tavaszi árukészlet érkezik. Na gondoltam ez a soha vissza nem térő alkalom. Mivel apának dolgoznia kellett, így Zoét is magammal vittem. Gondoltam jó kis délelőtti program lesz egy kis soppingolás. Na ez volt az első rossz ötletem. Apa elvitt minket odafele, így akkor nem kellett BKV-znunk. Nagy bátran nekiindultunk a vásárlásnak. Mikor beléptem, már sejtettem, hogy ez nem lesz akkor jó móka, mint ahogy én azt gondoltam. Sőt őszintén szólva az is megfordult a fejemben, hogy sarkon fordulok és szépen hazamegyünk. A látvány ami fogadott ugyanis, az - hogy is mondjam csak - olyan filmbe illő volt. Tudjátok mikor látjátok amerikai filmekben, hogy egy-egy áruházban hatalmas leértékelés van, és a fanatikusok már előző éjszaka tábort vernek az üzlet előtt, hogy ők jussanak be először. Aztán reggel mikor kinyitnak, mint a csürhe egymást taposva megrohamozzák a boltot és válogatás nélkül pakolnak mindent a bevásárló kosarakba ... és én azt hittem, hogy ilyen csak a filmekben van ... és nem ... LÉTEZIK .... Mikor beléptünk mindenhol teletömött zsákokkal álló emberek, vagy inkább családok. Az egyik a tele zsákokra vigyáz, míg a másik válogatás nélkül tépkedi a ruhákat a fogasokról és rohan a zsákhoz, hogy beletömködje, majd rohan vissza egy újabb adag zsákmányért! Hihetetlen volt látni, ahogy emberek párszáz forintért ölik egymást! Benéztem és szinte esélytelennek láttam, hogy eljussunk a gyerekholmikhoz, ami persze a bolt másik végében volt. Na de úgy voltam vele, ha már eljöttünk, akkor nem megyünk haza üres kézzel. Így nekivágtam a babakocsival. És ez volt a második rossz döntésem. Senki nem nézett az orránál lejjebb. Mindenki el akarta taposni a gyerekem a babakocsival együtt. Volt, aki belerakta a gyerekem nyakába, szájába, ölébe, vagy ahová csak tudta a tele zsákját. És még vérig is volt sértődve, ha szólni mertem, hogy ne fojtsa már meg a gyerekem. Aztán néhány együttérző emberke segítségével sikerült átverekednünk magunkat a gyerekrészlegre. Ahol már sokkal kisebb volt a tömeg. Nekiálltam Zoénak ruhát keresni, ami azért nem volt mindig egyszerű. Mert ugye ruhát is nézzek, de a babakocsira is figyeljek, nehogy valaki azt is használt holminak nézze és magával vigye a gyerekkel együtt. Vagy megint a nyakába pakoljanak valamit. Mondanom sem kell, hogy Zoénak az egész herce-hurca egy hatalmas trauma volt és nagyon nehezen viselte a dolgot. Amin persze nem csodálkozok. Nem győztem nyugtatni és bocsánatot kérni, amiért idehoztam és ígérgetni, hogy ha még egy kicsit kibírja, akkor délután lemegyünk a játszóra.
Azért végül nem zárult sikertelenül a vásárlás. Már csak azért sem, mert mikor megláttam a pénztárnál kígyózó sort, akkor elhatároztam, hogy én ezt csak akkor vagyok hajlandó végigállni, ha haza is viszünk valamit! Szóval végül vettem Zoénak három tavaszi kabátot, négy nadrágot (két farmer, egy bársonynadrág, egy leggings), és két farmerszoknyát. Mindezt 4700 Forintért és hihetetlen jó állapotban vannak, persze mindennek be kellett vennem a derekát, de ezen már meg sem lepődök. Az egyetlen javítanivaló dolog egy hiányzó gomb volt, amit már pótoltam is! Azért nem volt rossz vásár. Szerintem ennél jóval több mindent tudtam volna venni neki, ha egyedül vagyok, mert akkor jobban át tudom nézni az árukészletet. De amiért mentünk, azt végül sikerült megvenni. De egy biztos:soha többet nem viszem magammal a gyereket ilyen helyre!!!!
BKV-val mentünk haza. Zoé a hatalmas sokk következtében jól be is aludt a buszon. Amit én sem bántam, hiszen legalább pihent egy kicsit hazafele. És így legalább jóizűt ebédelt. Aztán a délutáni játszótérből nem lett semmi, mert - nem tudom miért - de úgy beállt a derekam, hogy mozogni alig bírtam. Volt is lelkifurkám, de nem volt mit tenni. Cserébe viszont tegnap és ma maratoni játszóterezést csináltunk Zoéval. Sokat voltunk kinn, mindenhova felmászott, csúszdázott kedvére, sokat hintázott és megismerkedett a homokozással is. Volt lenn néhány gyerkőc homokozókészlettel és Zoé szívesen szegődött melléjük, hogy játszon velük. Én még soha nem láttam a lányom ennyi ideig egy helyben ülni és játszani. Így hétfőre jutott új feladat: saját homokészlet beszerzése :)
Utolsó kommentek