A bejegyzés dátuma: 2011.09.30.
Valójában a 10 hónapos beszámolóban akartam kitérni erre, de aztán úgy döntöttem, hogy megérdemel egy külön bejegyzést!
Szinte természetesnek vesszük, hogy egy kisgyerek tetszését vagy éppen nem tetszését nyilvánítja egy bizonyos dologgal szemben. Sír, ha valami nem jó, és nevet, ha valami tetszik neki. Ha gyermekünk jól érzi magát a bőrében, nem nyűgös, nem sír, akkor mi is nyugodtak lehetünk, hogy minden rendben van. És persze fordítva: ha sír, nyűgös, akkor tudjuk, hogy valami nincs rendben és égető lázzal keressük a probléma forrását. Helyzetünket nagyban megkönnyíti, ha porontyunk már beszél, de jelen esetben erre még nyilván várni kell lévén, hogy Zoé még "csak" 10 hónapos. Ezek egyértelmű dolgok, de van más érzés-, érzelemkinyilvánítás. Eddigi bejegyzéseim során nem sok figyelmet szenteltem ennek a kérdésnek, amit most egy kicsit bánok is. De tegnap, ahogy próbáltam összeszedni a gondolataimat, és összegezni az elmúlt hónap eseményeit, rájöttem, hogy ebben a témában is hatalmas változások történtek!
Emlékszem, amikor még 1-2 hónapos volt, minden nap alig vártam, hogy mikor fog egyszer úgy igazán mosolyogni. Aztán jött a nevetés, a kacagás, a huncutkodás: az öröm és a jókedv számtalan megnyilvánulási formái. És persze ott a másik oldal: a nyűgösség, a sírás, a hiszti, az akarat - ami néha erőszakosságban nyilvánul meg Zoénál (tépi hajam, a szám, az orrom, a szemebe nyúl ...stb): a rosszkedv, a nemtetszés megannyi jelei! 9 hónap alatt ezek mind belekerültek a repertoárba. Mindennek megvan a maga jelentése. Mi jelzi, ha álmos, ha éhes, ha tiszta pelenkára tart igényt, vagy ha egyszerűen csak azt szeretné, ha kicsit megölelgetném, ha valami tetszik neki, valaminek örül, vagy valami ízlik neki! Már önmagában ez is hihetetlen fejlődés. De az elmúlt hónapban az érzelmek kinyilvánításában hatalmas előrelépést tett az én kicsi lányom.
Először is apás lett. Nagyon. Ha apa elmegy dolgozni, akkor valójában sírógörcsöt kap, mikor apa mögött becsukódik a bejárati ajtó. Ha hazaér, már a kulcscsörgésre felkapja a fejét. Hihetetlen tempóban rohamozza meg a bejárati ajtót és várja, hogy belépjen az apukája. Aztán egy hatalmas vigyor kíséretében majd kiugrik a bőréből és nyújtózkodik, hogy vegye fel. Na innentől kezdve gyakorlatilag nem lehet apáról levakarni: apa nem ehet, nem moshat kezet, nem mehet el WC-re, gyakorlatilag semmit ne csináljon csak vele foglalkozzon! Annyira jó őket ilyenkor nézni: APA ÉS AZ Ő PICI SZERELME :)
Másodszor megtanult ölelni. Átkarolja a nyakad és ráfekszik a válladra. Hihetetlen érzés. Napjában többször meg szokott jutalmazni, amitől persze mindig elolvadok és hirtelen el is felejtem, hogy épp az előbb vesztünk össze mert már megint megtépte a virágomat vagy kiborította a szennyest :)
Harmadszor nagyon bújós lett. Nekem általában most a parkettán van a helyem. Anyának ott kell feküdnie és játszani vele, ha ébren van. Csak néha kapok kimenőt :) Van, hogy minden ok és előjel nélkül egyszer csak odamászik és hozzám bújik és fúrja magát egyre jobban és jobban a nyakamba, az arcomba, a mellkasomba. Nagyon édes. Nagyon szereti befejezésként "megharapdálni" az orrom.
Újabban szokott a kezeivel tapsikolni, ha valami tetszik neki. Még nem mindig sikerül a tenyereit összecsapni, de gyere gyakrabban jön össze. Olyankor fülig ér a szája az örömtől.
De a legmeghatóbb dolog számomra épp most történt valamelyik nap. Feküdtem az ágyon, Zoé pedig az ágynak támaszkodva állt velem szembe. Egyszer a kicsi kezeivel megfogta az arcom és nagyon finom odahajolt hozzám, hogy az orrunk összeérjen. És így álltunk/feküdtünk egy kis ideig. Még a könnyeim is kijöttek olyan jó érzés volt!
Ezek az új, apró dolgok, amikkel megpróbálja kifejezni, hogy mennyire kötődik hozzánk és mennyire szeret minket, annyira de annyira meghatnak és levesznek a lábamról. Az igazság az, hogy Zoé kenyérre ken mindkettőnket! Már most!
Utolsó kommentek