A bejegyzés dátuma: 2011.09.12.
Tudjátok valójában nincs sok gondom az én pici lánykámmal: okos, ügyes, figyel mindenre a környezetében, már másfél hónapos kora óta átalussza az éjszakákat, nagyon gyors a mozgásfejlődése: már félévesen mászott, hét hónaposan felállt és kilenc hónapos kora óta kézenfogva sétálgat. Szóval hihetetlen tempóval halad előre. Alapvetően egy nagyon izgága természet, egész napos odafigyelést igényel, ezt úgy értem, hogy valójában nincs meg egyedül.
Mindig ott kell legyek vele, az is elég neki ha csak ülök a fotelben és figyelem, hogy mit csinál. De ha már a küszöbön kívülre teszem a lábam, akkor nyüsszög. Ezzel már megbarátkoztam, mert úgy osztom be az időmet és a teendőimet, hogy az alvási idejére essen. Amit meg okvetlen fontos megcsinálnom azt a kisasszony kivárja, ha sírva hát sírva. Ebbe még egy gyerek sem halt bele. És különben is azt a nézetet vallom, hogy azért tanulja meg a gyerek, hogy a szülőnek is vannak igényei, létszükségletei (evés, ivás, WC-zés ... stb) és vannak dolgok, amiket nap mint nap el kell végezni, ha tetszik ha nem! Szóval életünknek ez a része már nagyjából kialakult ebben a kilenc és fél hónapban. Összecsiszolódtunk és nagyjából megtanultam már kezelni Zoé kisebb-nagyobb hisztis és követelőző kitöréseit. Tudom értelmezni a jelzéseit, mikor mit szeretne és ő is egyre jobban tud alkalmazkodni a család életritmusához, amit persze igyekszünk az ő igényeinek megfelelően alakítani, de azért vannak dolgok, amikhez neki is hozzá kellett szoknia!
Egyetlen egy dolog van, amivel képtelen vagyok megbirkózni és dűlőre jutni, és ez az étkezés!!!! Nálunk a hozzátáplálás nem indult egyszerűen, de aztán minden megoldódni látszott, amikor rájöttem, hogy az én lányomnak nem kell tízórai! Minden ment a maga útján, mindent megevett, amit főztem neki. Voltak rosszabb napok, de azért annyira nem volt vészes! Na persze ott volt az érem másik oldala, hogy Zoé akármilyen éhes is volt soha nem tudott nyugodtan megkajálni. Olyan még nem volt, hogy én beültettem az etetőszékbe és szépen megkajált. Ő rámol. Folyamatosan. Ha nincs mivel szöszölni, nincs mit eldobálni 100szor, akkor nem eszik. Csak hisztizik, nyivákol és nyújtózkodik, hogy vegyem ki. De még ezzel is megbarátkoztam és érdekességek egész tárházát pakoltam a konyhaszekrényből és fiókból a gyermekem elé, aki boldogan dobálta szanaszét a dolgokat, DE evett közben! Aztán jött a kánikula, amikor nem volt hajlandó beleülni az etetőszékbe. Csak a pihenőszékben volt hajlandó enni és úgy, hogy közben mesét nézett. Akkor ezzel nem is foglalkoztam, mert úgy voltam vele, hogy átmeneti, ha elmúlik kánikula majd visszaültetem az etetőszékbe. Ez persze nem így lett .... a kánikulának vége és én kb egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hányszor evett azóta az etetőszékben. És az utóbbi néhány hétben egyre rosszabb. Zoé új alvási szokásokat vett fel és az eddigi evési időket most alvással tölti. Próbáltam átszervezni az étkezését, hogy minden a helyére kerüljön. De nem megy!!!! Mostanra odáig jutottam, hogy teljesen tanácstalan vagyok, hogy mikor éhes. Nem tudok rájönni. Hiába nyűgös, hiába etetőszék, hiába pihenőszék, hiába a mese .... egyszerűen nem megy!!! Próbáltam már mindenféle variációt, mindenféle időpontot, de még semmivel nem arattam sikert. Volt már egy két jobb napunk, de nem sok. Most próbálkozom a reggeli kiváltásával valamilyen formában, de ma gyakorlatilag 5 kanállal volt hajlandó enni. És persze gondolná az ember lánya, hogy majd akkor biztos jót ebédel, mert reggel a 100 ml tápszerén kívül nem evett semmit. DE persze nem. Reggel 7 körül issza a tápszert, ebédelni olyan 1 és 2 között szoktam leültetni. Azt hinné az ember, hogy nem győzöm pakolni bele a kaját. És nem. Küzdelem minden kanálért. Legközelebb hét körül szoktam leültetni az első kanyar vacsorára. Ez több kevesebb sikerrel, de menni szokott. És fürdés után még 130 ml tápszer. Ha megeszik annyit .... van hogy csak 60-80 ml-t. Korábban volt egy uzsonnánk, de most olyankor alszik. Így ezt az uzsonnát próbáltam meg áttenni egyfajta reggelinek. De nem megy a dolog. Igazából soha de soha nem eszik szívesen. Nagyon ritkán van olyan, hogy tényleg jóízűen eszik és nem kell küzdeni minden falatért! Bevallom kissé el vagyok keseredve, de leginkább elfáradva!!! Úgy érzem, hogy az idegeim kezdik felmondani a szolgálatot. Én elhiszem, hogy neki mások az igényei és nem eszik annyit, na de hogy soha nem éhes ... Ezt azért nem hiszem el. Mindig arra jutok, hogy valójában szerintem időpocsékolásnak tartja az étkezést. Nem tudom mivel lehetne rászoktatni valami normális evési szokásra. Persze gondoltam már, hogy ráhagyom, aztán lesz ahogy lesz. Egyszer majd csak eszik. De persze csak gondoltam, még soha nem tettem meg, hogy rá is hagytam és nem kapott enni ..... Bár ma annyira kiborított már reggel, hogy komoly elhatározásban vagyok, hogy tényleg rá fogom hagyni. Nem tudom, hogy ez mennyire átmeneti, bár nekünk mindig voltak gondjaink azt étkezéssel, de ez most más .... most a jelzéseit sem tudom értelmezni. Eddig legalább az ment. Tudtam, hogy mikor szól ha éhes, de most .... most már semmit nem tudok!!!
Nem tudom, hogy kitartással lehet-e egy gyereket rendszeres étkezésre szoktatni??? Bár nekem az a meglátásom, hogy nem. És persze azt is tudom, hogy minden nap más és nem eszünk minden nap egyformán. És azt nyilván elfogadja az ember, hogy nem eszik a gyerek minden nap ugyanannyit, na de hogy soha??? Ez azért túlzás!!!
Próbálom Zoé előtt nem mutatni, hogy mennyire ki vagyok akadva az evési "kultúráján", mert nem szeretném, ha magához az evéshez kötődnének rossz érzései és magát az evést utálná meg, aztán meg evési zavarai lennének. Bár bevallom, néha már ez is nagyon nehezen megy!!!
Utolsó kommentek